Lélekmozi 140

2010 november 28. | Szerző: Izolda |

 

Van abban valami kéjesen jó dolog, mikor az ember délután lefekszik kicsit aludni. Körbenéz, és dacolva a lakás állapota meg az egyéb tennivalók tengerének úgy dönt, hogy inkább szunyókál egy kicsit.

Szeretem ezt az érzést, mert minden olyan más, még az álmok is.

Ilyenkor én sokszor filmeket álmodok.

Legutóbb pl. azt álmodtam, hogy felhívott a Szerelmem, találkoztunk, s egy hirtelen ötlettől vezérelve nekivágtunk a hegyeknek az első hóesésben.

Olyanok voltunk, mint a kamaszok. Lehet illetlenül sokat nevetni az erdő csendjében? Mert akkor mi illetlenül sokat nevettünk, tudod, mikor az ember már a hasát fogja, s nem bírja abbahagyni, s a legkisebb dolog is megállíthatatlan nyihogásra készteti. Például az, hogy mindenki körülöttünk hótaposóban meg komplett vízálló szerelésben közlekedett, ahogy kell, de mi félcipőben meg pillanatok alatt vizesre ázott zokniban tocsogtunk, csúszkáltunk a sárga, piros meg kék jelzésű túra utakon. Na persze csak úgy, cél nélkül, hogy aztán már csak egy cél legyen, hogy valami olyan helyen kössünk ki a végén, ahol van forralt bor, meg valami jármű, ami vissza visz a civilizációba.

Bár lehet, hogy jobban el kellett volna tévedni, s akkor nevetve ért volna minket a fagyhalál, egymás karjaiban…

Az, hogy jó úton járunk végül is abból a jelből derült ki, hogy valaki kétszer is odaírta a fán található turistajelzésre, hogy Gábor Zsazsa…A Gábor az adott, na de a Zsazsa…? Bennem semmi Zsazsás sincs…Vagy mégis?

De ez azért jó. Most komolyan, mennyi esély van arra, hogy megtaláld még egyszer ezt a két fát az erdőben…?

Aztán a civilizáció áldásos hatásaként lelőttünk két mamutot – értsd, ettünk egy nagyot a Mammutban -, majd beültünk gőzölgő cipőkkel, zoknikkal, meg enyhén sáros fenékkel egy mozi jótékony, dunsztos melegébe. Ugyan a film feledhető volt, de legalább jó hosszú, így a végére kellően szárazon s álmosan jöttünk ki, s fejeztük be a napot előirányozva, hogy ezt még folytatni kell.

Igen, azt hiszem, ez egy folytatásos szappanopera, s a legjobb, amit eddig életemben láttam…

Itt tartottam a filmbeli álmomban mikor felébredtem, s most már csak azt nem értem, hogy mikor lett ilyen sáros a cipőm talpa…folyt.köv.