Lélekmozi 143

2010 december 23. | Szerző: |

 


Ha kigyúlnak a fények, s az este csendes már,


Ha mindenki a magán templomában áll,


S várja majd a csodát, mi csak neki szép,


S keres majd egy kezet, mit megfoghat még,


S körben állva nevet, csak ma, mert így kell,


S eljátssza még azt is, mit sosem hinne el,


Játszik gazdag embert, s boldog hontalant,


Csavargók közt királyt, s bohócként urat,


Árvaként a szülőt, meddőként gyermeket,


S varázsol magának sok színes felleget,


A fojtogató bűzből tömjénfüst illatát,


A félelmek árnyából bátorság palotát,


A néma sikolyokból harsogó nevetést,


A béna mozdulatból gyengéd, kis ölelést,


S játszana még tovább, de múlik már az éj,


S ha eljő majd a hajnal, az álom tovakél.


De addig egyre nevet, hogy a könnye is csorog,


S szomorúan nézik Őt az angyalok.


Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!