Lélekmozi 146

1.0Karmahttps://karma.cafeblog.huIzoldahttps://karma.cafeblog.hu/author/Izolda/Lélekmozi 146 Bár már elég öreg lehetett, mégsem látszott annak. Sőt, szinte már kicsit hivalkodóvá is tette új ruhája, ahogy megcsillant rajta olykor a nap sugara. Gondos kezek munkáját tükrözte mindez, a fényes lakkozás, a fém cirádákban megbújó apró festékpöttyök. <?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p> Elsőre talán semmi különös, csak egy szépen felújított vasúti pad. De maga a tény, hogy az erdőszéli kis ház teraszán állott, nos elgondolkodtató volt némiképp.<o:p></o:p> Az emberek sorsa a tárgyak sorsa is? Vagy a tárgyak sorsa az, hogy öröklik gazdájuk életét?<o:p></o:p> De hát egy pad, ami kitudja hány évtizedik állt egy állomás peronján, óhatatlanul felveti a kérdést, hogy birtokolt gazdátlansága vajon kinek a sorsát tükrözi?<o:p></o:p> A gyermekét? – aki az út várokozásának izgalmában fel-fel pattan, apró lábaival harangozva rugdosva, és sáros kis cipőjével felmászva lesi, hogy jön-e már a vonat, ami elrepíti a csodásnak tűnő ismeretlenbe?<o:p></o:p> A fiúét? – aki percenként nézve az óráját ül, egyenes háttal, szemével a semmibe meredten közönyt színlelve, izzadt kezében egy ibolyacsokorral?<o:p></o:p> A nőét? – aki súlyos szatyrait maga mellé téve, szemében a fásultság tompa fényével, kezében a munka fáradt remegésével, fejében a múlt halványlila emlékeivel vár?<o:p></o:p> Az öregét? – aki büdösséget árasztó szatyraival biztosítja magának a nyugalmat, a pad birtoklását egy-egy éjszakára?<o:p></o:p> S megannyi élet, melynek cikázó rohanásának részese egy-egy percre, órára, hogy aztán a következő pillanatban átadja helyét az újonnan jövőknek.<o:p></o:p> S most itt áll, az erdőszéli kis ház teraszán, szinte elhagyottan. De ahogy leülök, s lassan elcsendesedik körülöttem a világ, mesélni kezd. Halvány suttogás, apró kacagás, mosoly és nevetés, sírás és születés - apránként fedi fel előttem titkait. A múlt emlékeit, melyek a jelenen áthatolva a látóhatár messzeségébe vetítik a jövőt. S minden történet már az én történetem, minden könnycsepp az én könnyem, minden érzés az én érzésem. Én vagyok a gyerek, a fiú, az öreg, hogy holnap ismét gyermekké váljak és új csodákat, új szerelmeket keresve táncoljam tovább az életet.<o:p></o:p> Tegnap egy állomáson állt, ma egy teraszon, holnap talán egy temetőben, bölcs némasággal hordozza életünk titkait. De ha jól figyelsz, ha egy kicsit leülsz ebben a folytonos rohanásban, ha kizárod a külvilág zaját, akkor meghallod azt a történetet, amit csak Neked szánt....folyt.köv. rich