Lélekmozi 124

2010 szeptember 13. | Szerző: Izolda |

 

Köszönet azért a 14.000 látogatóért, aki már járt nálam. Persze ebben benne vannak a visszatérők is, na nekik – Nektek külön köszönet jár J

Annyira egyszerű szó, mégis olyan sokszor elfelejtjük….

Köszönöm – vajon miért nem mondjuk többször? Pedig hát varázsszó…

Talán azért, mert olyan természetesnek veszünk dolgokat az életben. Hogy vannak, csak úgy. Tárgyak, emberek, gesztusok, érzések, kapcsolatok stb.

Pedig az életben ezek a dolgok nem természetes módon járnak.

Pl. mikor mondtad utoljára valakinek, hogy köszönöm, hogy felhívtál? Vagy olyan természetes, hogy gondolt rád?

Mikor mondtad utoljára egy barátodnak, hogy köszönöm, hogy meghallgattál, vagy ez is olyan természetes, hogy volt ideje és türelme rád?

És akkor még nem is említettük a családban lévő napi szívességeket, amik csak úgy, járnak?

Kicsit úgy vagyunk ezzel a dologgal, mint az imával sokan. Amíg minden rendben van talán eszünkbe sem jut, hogy hálát adjunk. Bezzeg ha valami baj van? Egyből megy a fohász, meg a még csak most az egyszer, s ígérem, aztán minden másképp lesz…

S ha nem lesz még most az egyszer? Akkor lehet mondani, hogy bezzeg én megmondtam….

Ha egyszer nem lesz, aki meghallgasson, nem lesz, aki segítsen, nem lesz, aki megértsen, akkor majd kinek mondod, hogy köszönöm?

Ha csak egy napra, hirtelen mindenki eltűnne mellőled, megéreznéd, hogy hányan vannak, akik nap mint nap megérdemelnék a szót, amíg nem késő….folyt.köv.