Lélekmozi 138
2010 november 9. | Szerző: Izolda |
Szeretem az egyszerűen jó dolgokat, amik megfűszerezik a napomat.
Pl. mikor este eszek egy tányér málnát vaníliaszósszal.
Vagy egy villanásnyi baráti mosoly, két félmondattal kisérve, amiben benne van egy amúgy többperces beszélgetés lényege.
Egy zene, egy dal, ami előcsalja belőlem az önkéntelen jókedvet.
A lányom humorral fűszerezett iskolai beszámolója, ami egyébként ritkán kapcsolódik a tanítási óra anyagához.
A gyerekek féktelen, szűnni nem akaró, ragadós nevetése, hogy a végén már Ők nem tudják, hogy én min kacagok egyfolytában.
Az út melletti bozótos narancsos, barna, bronzos színkavalkádja, amire visszakapom a fejemet hazafelé biciklizve.
A langyosan szitáló eső, ami csak simogatja az arcomat.
Meg szeretem az olyan napokat, amikor mindezt így látom.
Mert lehetne ugyanezt másképp is…
– Olyan savanyú volt ma ez a málna…
– Utálom, ha valaki kiröhög, s arra sem méltat, hogy normálisan elmagyarázzon valamit.
– Már megint az a dal ment a rádióban, hát muszáj engem mindig rá emlékeztetni?
– Nem igaz, hogy az a gyerek már megint semmit nem tanult az iskolában, bezzeg a hülyeségre, arra van esze.
– Valaki mondja meg már, hogy mi a fenén lehet percekig fetrengeni a földön?
– Ezektől a bokroktól nem lehet rendesen belátni a kanyart, még a végén elüt egy autó.
– Jellemző, mindig akkor kezd el esni az eső, ha biciklivel vagyok.
Neked milyen volt a mai napod? Az első vagy a második?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: